Ha nem tudod mi értelme annak, amit csinálsz, akkor...
- kérdezd meg: mi motivál?
Tavaly feltettem magamnak az év kérdését: mi motivál valójában? Amikor elbizonytalanodtam, mindig elővettem ezt a kérdést és igyekeztem őszintén megválaszolni. Más-más válaszokat kaptam, de voltak ismétlődések, átfedések is a válaszok között. Nagyon frusztrált, hogy még erre az egyszerűnek tűnő kérdésre sem tudok értelmesen és következetesen válaszolni, míg rá nem jöttem, hogy a motiváció valójában egy állandóan változó, folyamatos mozgásban lévő dolog. Mi motivál tehát? Ez a kérdés idén sem került le a napirendről.
Legfeljebb a megközelítés változott némileg, szélesedett az önismereti eszköztáram, ami persze mégjobban összezavar és amikor elindulok a motivációkereső utamra, egyre több akadállyal vagyok kénytelen szembesülni.
Az embert sokminden motiválhatja, de először is érdemes megvizsgálni, miért keressük a motivációt egyáltalán? Miért nem elég, ha csak úgy élünk a világba napról-napra, megengedve magunknak, hogy aktuális késztetéseinket megéljük az adott pillanatban, készen álljunk arra, hogy elkerüljük a veszélyt és hagyjuk magunkat a lehető legegyszerűbb módon a félelmeink által rángatni? Hiszen a félelem elég motiváció, nem?
A motiváció annyit jelent, hogy érveket találunk arra, hogy továbbmenjünk az utunkon, hogy belássuk, cselekednünk kell. A motiváció hajtóerő, ami mozgat bennünket, hiszen a szó maga is a mozgás szóból ered.
Motivációra akkor van szükségünk, amikor egyértelmű, hogy valami hiányzik az életünkből, vagy hiányzik valami extra lendület, hogy tovább folytassuk, amit elkezdtünk. Vagy, amikor azt hiszed, neked ez biztos nem fog menni, mert valahogy nem vagy erre alkalmas, mert másnak olyan könnyen megy, amikor a biztatás, amit kapsz nem elég, lepereg rólad. Amikor valami újba szeretnél belevágni, de nem vagy meggyőződve arról, hogy az a te utad, félsz, hogy az energia, amit beleteszel, egyszer elenyészik és minden eredmény nélkül ismét ott állsz majd a startvonalon. Meg kell találnod - segítséggel vagy anélkül - magadban mégis azt a hajtóerőt, ami továbbvisz. Jó lenne azt mondani, hogy ez valami abszolút dolog, ami nem változik, ami állandó, amit úgymond végre megtaláltál és ennyi, fellélegezhetsz. Milyen egyszerű lenne, nem? Megtalálod a bölcsek kövét és már hátra is dőlhetsz, hiszen az minden akadályon keresztülvisz, minden probléma varázsütésre megoldódik és te boldogan lovagolsz el a naplementébe.
Összegyűjtöttem pár megközelítést, ami segíthet megtalálni és fenntartani magadban a motivációt:
Minden cselekvésnek a motiváció az alapja, amiből az következik, hogy ahány cselekedet, nem kizárt, hogy annyi motiváció. Szóval nincs hosszútávú, egyszeri megoldás, csak állandó éberség, mert ha mondjuk valami félrecsúszik, akkor jó, ha tudjuk, hogy mi motivált arra az adott lépésre.
Van külső és belső motiváció. A külső motivációra klasszikus példa az anyagi ösztönzés, de a siker, a hírnév is idetartozik, vagy a félelem a büntetéstől. A belső motiváció ezzel szemben egy mélyebb ösztönzés, amely a kiteljesedés felé vezet bennünket és amely a cselekvésben lelt örömet, az új élményekből és kapcsolatokból származó élvezetet jelenti.
A motivációkeresésben ne (sem) törekedjünk a tökéletességre! Sokszor elég, ha találunk bármit, ami cselekvésre késztet bennünket, és kilendít a holtpontról. Például a munkánkban való kiégés, motiválatlanság esetén gyakran vagyunk egyfajta dermedt, blokkolt állapotban mert azt érezzük, hogy bármerre is indulnánk, csak falakba üt közünk. Ilyenkor nem kell nagy dolgokra gondolni és nagy elhatározásokra jutni, elég, ha csak valami kis célt kitűzünk magunk elé és elindulunk abba az irányba. Tegyünk egyetlen lépést, mert az intuíciónk úgyis a megfelelő irányba fog bennünket vezérelni.
Nekem különösen nagy kihívást szokott jelenteni az, hogy az eredményeimet megünnepeljem, elismerjem. Pláne a részeredményeket, mert sokszor azok nem is tudatosulnak bennem, hiszen automatikusan a még előttem álló útra fókuszálok és arra a sok-sok lépésre, amit még meg kell tennem. Ez azért nem jó, mert kiégéshez vezethet és fenntart egy állandó stresszes állapotot. Ha viszont megtanuljuk magunkat jutalmazni és vállon veregetni, bármilyen kis eredményt is értünk el, bármilyen kis utat is tettünk meg, akkor a motiváció és elköteleződés fennmarad az út további részében is és átélhetjük az öröm, büszkeség és az elégedettség érzését.
Sokan mondják, hogy nem szeretnek addig beszélni a terveikről, amíg minden kis részlet nem került a helyére, sőt, vannak olyanok, akik csak a kész eredményt igyekeznek megmutatni másoknak. Én ilyen voltam: féltem, hogy “elkiabálom” a sikert, vagy hogy esetleg lebeszélnek mások a terveimről, vagy ellopják az ötleteimet, vagy meggyőznek, hogy kivitelezhetetlen vagy értelmetlen vagy hülyeség az, amit akarok csinálni. Elhittem, amikor mások azt mondták, hogy ez vagy az nem nekem való és extra energiákat igényelt a részemről, hogy megpróbáljam őket meggyőzni arról, de igen. Ha biztosak vagyunk magunkban, akkor az ilyen próbálkozások nem fognak eltéríteni bennünket a célunktól. Ugyanakkor ha beszélünk a terveinkről, akkor esélyt adunk annak, hogy ha szükséges, meghalljuk az értelmes és hasznos tanácsokat, támogatókat gyűjtsünk magunk köré. Ehhez azonban önismeret, nyitottság és megkülönböztetőképesség kell.
Nehéz a motivációt fenntartani, ha kudarcot vallunk, pláne, ha sorozatosan. Előfordul, hogy valami nem jön össze, és nem a negatív hozzáállásunk miatt, hanem mert az időzítés nem megfelelő, vagy vannak olyan tényezők, amire nincs ráhatásunk. Fontos, hogy lássuk, mi az, ami rajtunk múlik és mi az, ami nem. Ez persze szintén olyasmi, ami nem is annyira egyszerű, hiszen ha nem vagyunk tisztában a képességeinkkel és nem vagyunk magunkkal teljesen őszinték, akkor hajlamosak lehetünk akkor is a környezetet hibáztatni, hogy valójában rajtunk múlnak dolgok vagy fordítva. Ilyenkor sohasem a körülményeket, a környezetet, a világot, a másik embert kell górcső alá venni, hogy tisztán lássunk, hanem kizárólag magunkat. A kudarcok valójában arra vannak, hogy az utat és magunkat finomhangoljuk és elengedjünk dolgokat, ha kell. Általában ha teljes irányváltásra van szükség, azt a sors egyértelműen a tudomásunkra hozza, olyankor fel sem merül, hogy a kudarc átmeneti.
A tudatos jelenlét, az önismeret, a szórakozás megengedése, az esetleges halogatásra való hajlam okainak feltárása segíthet a motivációhiány leküzdésében, és ha egyedül mindez nem megy, akkor kérjünk ehhez segítséget szakembertől.