Az idő a slow livingben
Az idő az egyik legfontosabb faktor, ami meghatározza és behatárolja az életünket. Véges, így kénytelenek vagyunk vele gazdálkodni. Mi jut eszembe az időről a slow living kapcsán?
Mindig azt gondoltam, óriási luxus, ha kizárólag magunk gazdálkodhatunk az időnkkel. Hogy a belső és külső szabadság mértékének és a felnőtté válásnak a mércéje ez. A mai napig kísértenek azok az évek, amikor kezdő munkavállalóként este kilenckor az irodai íróasztalomnál azzal küzdöttem, nehogy elaludjak és gyakran lopva ráborultam az asztalra - csak pár másodpercre -, hogy kicsit magamhoz térjek. Kora reggel óta bent voltam a new yorki irodában, ahol semmi nem választott el a többi munkaállomástól, a többi kollégától. Mindenki látott és nekem is mindenkit látnom kellett. Arra vártam, hogy a főnököm - aki eminens éjszakázóként sportot űzött abból, hogy minél tovább generálja magának a fölösleges feladatokat - végre ránézzen arra, amit én a nap folyamán összeállítottam neki. Aztán vagy megnézte a munkámat, vagy nem. De a verdiktre várnom kellett. Bizonytalan volt, hogy meddig tart bent, egyáltalán nem rendelkeztem az időmmel. Kezdő voltam, és arra gondoltam, úristen, ez mostmár mindig így lesz? Kizárt, hogy még 40 évet így kibírjak. Sose csinálhattam azt, amit szeretnék, mert amikor nem a cubical-emben ültem, akkor igyekeztem kialudni magam a következő munkanapig.
Gondolhatjátok, hiszen én választottam azt a munkát, ha szeretem, amit csinálok, akkor nemcsak kibírom, de élvezem is. Hamar rájöttem, ha megmondják, mit csináljak és minden percemet beosztják, azt nem fogom tartósan élvezni. Na jó, az egyetemi évek megedzhettek volna, de akkor még reménykedtem, hogy ha “nagy leszek”, szabadabb leszek az időgazdálkodás terén. De csak még kiszolgáltatottabb lettem, mert jött a családalapítás és a gyerekek. Jött a multitasking, mint csodafegyver. Ráadásul mindig volt valami, ami meggyőzött arról, hogy a boldogságnak ára van és “csak úgy” nem lehetek jó anya, feleség, barát, sikeres bankár, kizárólag, ha elengedem és feláldozom az időmmel való önálló gazdálkodás luxusát. Ma már tudom, hogy ez nem így van.
De miért akkora mumus az idő? Mit érdemes tudni róla?
Fotó: Papp Krisztina/Unsplash
Ne higgyétek, hogy most pár bekezdésben össze fogok foglalni mindent, amit az időről tudni lehet, hiszen ez olyan tág és sokrétű fogalom, amit lehetne boncolgatni napestig - ha lenne rá időnk (és ha elővettem volna az idevonatkozó általános iskolai tananyagot).
Az idő sokféle értelmezése
Az idő a tér mellett az anyag legfőbb létezési formája, amely a történések egymásutánjában érzékelhető. Gottfried Wilhelm Leibniz, XVII. századi német polihisztor definíciója szerint az idő egyfajta mérési eszköz, mellyel az események sorrendjét, azok időtartamát, és a köztük lévő (időbeli) távolságot állapítjuk meg, valamint a tárgyak mozgását hasonlítjuk össze. A tér és az idő mást jelent a természettudományokban, a filozófiában, a pszichológiában, a művészetekben. Sőt egyes filozófusok és fizikusok azzal érveltek, hogy amit időként tapasztalunk, az csupán illúzió, a tudatunk terméke.
Nekem leginkább a művészet által közvetített időábrázolások tetszenek, nem is csoda, hiszen a művészet hivatott az átlagember számára a megfoghatatlant ismerőssé, az érthetetlent befogadhatóvá tenni. Gondoljunk csak Salvador Dalí festményein az olvadt óra ábrázolásra, vagy dalokban az idő múlását, hatalmát és elvesztegetését leíró találó szövegekre, a Pink Floydtól például:
…And you run, and you run to catch up with the sun but it's sinking
Racing around to come up behind you again
The sun is the same in a relative way but you're older
Shorter of breath and one day closer to death…
vagy David Bowietól:
…Time, he's waiting in the wings
He speaks of senseless things
His script is you and me, boy…
Ha megnézném a Spotify lejátszási listámat biztos találnék még jópár dalt, ami az időről szól, hiszen ez egy hálás téma. Aztán ott vannak az időt minősítő, már új fogalomként a köztudatba vonult kifejezések, mint például a minőségi idő. A minőségi idő elsősorban a (pár)kapcsolatban használatos fogalom, az egyik szeretetnyelv, aminek a lényege az együttlét, az együtt töltött idő, a másik társaságában megvalósuló teljes jelenlét.
Az idő jelentősége a lassú életmódban
Viszont a slow living szemszögéből vizsgálva, picit talán jobban behatárolhatjuk az idő fogalmát. Az idő az egyik leglényegesebb faktor, ami meghatározza az életünket. Véges, így kénytelenek vagyunk vele gazdálkodni. Szeretnénk minél több dolgot belezsúfolni a korlátozottan rendelkezésre álló időnkbe, minél többet átélni, tapasztalni, elvégezni egységnyi idő alatt. Nyomás és stressz alá helyezzük magunkat, hogy mindent elérjünk, amit kigondoltunk, vagy amit várnak tőlünk. De vajon visszatekintve mennyire emlékszünk minden pillanatra? A slow living azt mondja, a kevesebb több és hogy helyezzük a minőséget a mennyiség elé. Ha a rendelkezésre álló idő alatt kizárólag a számunkra értékes, jelentőségteljes dolgokra koncentrálunk, ha olyasmivel igyekszünk foglalkozni, ami igazán érdekel bennünket, ha a figyelmünket úgy irányítjuk, hogy tudjuk, az fog végül növekedésnek indulni, szárba szökkenni, majd virágba borulni, amire a legtöbb energiát fordítjuk, akkor vajon miért nem így teszünk?
Fotó: Papp Krisztina/Unsplash
Tele vagyunk kötelezettségekkel, fojtogatnak a határidők, a látszólag vagy ténylegesen rajtunk kívül álló dolgok, az alapvető szükségleteink. Mindent nem kontrollálhatunk és el kell fogadnunk, hogy egyes élethelyzetekben alkalmazkodni kell. Ugyanakkor az is igaz, hogy egyszerűbb sokszor átadni az irányítást az életünk kisebb-nagyobb dolgai felett (így az időnk felett is), mint felelősséget vállalni értük, illetve elfogadni azt, hogy a kezünkben van az irányítás, így a kockázatokat is mi viseljük és ha úgy adódik, akkor a balhét is mi visszük el. Fel kell nőni ehhez, szerintem. A felnőni képtelen ember nem fogja azt a luxust élvezni, hogy eljut a szabadságnak arra a fokára, ahol már saját maga rendelkezik az idejével.
A boldogság és az elégedettség kulcsa véleményem szerint az, hogy nem kell sokmindent csinálni, de amit csinálunk, abban legyünk benne teljesen, vállaljuk érte a felelősséget, hogy végül ezekre a pillanatokra emlékezzünk úgy, hogy megtettünk mindent a kiteljesedett, felnőtt életünkért.